Iskola-előkészítő

Az iskolai életre való felkészítés az óvoda megkezdésével indul és azt követően éveken át folyamatosan zajlik. A mai általános iskolák, különösen, amelyek kéttannyelvű osztályokat működtetnek, komoly követelményeket állítanak a gyerekek elé.

Ezért az utolsó óvodai évüket töltő gyermekek számára a mindennapi foglalkozásokon felül iskola-előkészítő különórákat is tartunk - heti rendszerességgel. Az iskola-előkészítő foglalkozások legfontosabb feladata, hogy felkészítse őket a zökkenőmentes iskolakezdésre, kiemelten foglalkozzon azokkal a területekkel, amelyek az első osztályban a leghangsúlyosabbak.

Az olvasás, írás és számolás későbbi tanulását játékos, a gyerekek életkorának megfelelő módszerekkel készítjük elő. Nagyon fontosnak tartjuk a feladattudat, a feladattartás és a koncentrációs képesség fejlesztését is, mely az iskolaérettség előfeltétele.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek képességeinek, egyéni fejlettségének megfigyelésére, mérésére, hogy megfelelő fejlesztésben részesülhessenek, lemaradás esetén időben segítséget kaphassanak. Pedagógusaink folyamatosan nyomon követik a gyermekek fejlődését, erről feljegyzéseket is készítenek és a szülőket is tájékoztatják.
Munkájukba külső szakemberek is bekapcsolódnak: nagycsoportban óvodánk logopédusa is felméri a gyerekeket, a szűrés során vizsgálja a diszlexiára utaló tüneteket, valamint a a grafomotoros képességeket is. Beszédterápiás foglalkozás során esetén figyelem, emlékezet és feladatértést fejlesztő foglalkozásokat is tart azoknak, akiknek szükséges..

Iskolára való felkészítés kiscsoporttól nagycsoportig

Az óvodai nevelő munka célja, hogy az óvodás kor végére a gyermekek az iskolai kezdésre alkalmassá váljanak. Szert tegyenek azokra a testi, lelki, szellemi és szociális képességekre, amelyek alapvető jelentőségűek ahhoz, hogy az iskolában sikerélményeket és barátokat szerezzenek.

Az óvodai évek során ezért:

  • Megalapozzuk és fejlesztjük azokat az alapvető szokásokat, viselkedési formákat, amelyek az iskolai közösségbe való beilleszkedés feltételei.
  • Fejlesztjük a tanuláshoz, eredményes iskolai teljesítményhez szükséges jártasságok, készségek, képességek és akarati tulajdonságok rendszerét.

Ahhoz, hogy a gyermek az iskolában megtanuljon számolni, olvasni és írni olyan szerzett tulajdonságokkal, olyan mozgáskészséggel, olyan viselkedéssel kell rendelkeznie, melyek az iskolai munkánál szükséges finommotorikát, téri orientációt, stb. erősítik. Éppen ezért az óvoda feladata felkészíteni a gyermekeket olyan játékos készségfejlesztéssel, melyre később az iskolai munka, tanulás épülhet. A fejlesztésben a fokozatosság érvényesül, mely a kisgyermeki fejlődés valódi sorrendje szerint épül fel, a fejlődési lépcsőket figyelembe véve.

Iskola-előkésztítő foglalkozás nagycsoportosok számára

Az iskola-előkészítő foglalkozások célja:

  • általános motorika, nagymozgás fejlesztése
  • ritmus fejlesztése
  • finommozgás fejlesztése
  • testséma fejlesztése
  • lateralitás fejlesztése
  • téri orientáció fejlesztése
  • időbeli tájékozódás fejlesztése
  • vizuális észlelés és emlékezet fejlesztése
  • hallási észlelés és emlékezet fejlesztése
  • figyelem, gondolkodás fejlesztése
  • szóbeli kifejezőkészség fejlesztése

A ballagni készülő óvodások felkészítése délutánonként differenciáltan, kisebb csoportokban vagy egyénileg történik.